Bocz Gyula
1937 – 2003
„Elment a legszabadabb ember. Már a végtelenben jár.
ARCÁT NAP ÉGETTE, BŐRÉT KŐSZILÁNKOK SZAGATTÁK, EGYÜTT LÉLEGZETT A FÁKKAL., MADARAKKAL., SZÉLLEL.
Zabolátlan lelke átsuhan a villányi sziklákon, a pécsi utcaköveken, a Mecsek napszítta lombjain, kertje göcsörtös fáin, félbe hagyott kövein, a Kövestető gránitnál keményebb fonolitján, s megpihen Hetény vezér megfejthetetlen indázó vésetein. Mint a madarak. Illanó pillanat, míg megpihennek, és suhogó szárnyalással tovatűnnek az ég kékjében.
A legszabadabb sziklaember ott suhan velük most már mindörökké.
Megrendülten intünk búcsút a Munkácsy-díjas Bocz Gyula szobrászunknak, aki két évtizedig élt és alkotott Hosszúhetényben ősei házában. A „Hosszúhetényért Kitüntető Díj” is az övé volt.
Szobrai őrzik összetéveszthetetlen keze nyomát az idők végtelenjéig.
Kedves Gyula, már soha nem felejtünk!
Hosszúhetény Község Önkormányzata barátai, ismerősei”
Így búcsúztunk nemrég kedves barátunktól, Bocz Gyulától.
Hamvait családja a Villányi Szoborparkban, Pécsett és Hosszúhetényben, Hetény vezér szobránál helyezte el. A test porrá lett, lelke köztünk maradt.
Szerette az embereket, értette őket. Az emberek Őt kevésbé, hiszen a természet, az anyag kutatása, formálása volt élete célja. Titkok tudójává vált, ezért vált mássá, gyakran megközelíthetetlennek tűnt, pedig tovább akarta adni titkait.
Ő valóban eszközzé vált Isten kezében, soha tövissé. Nem akadályozott, gátolt, hanem ALKOTOTT, mindannyiunk örömére.
Gyújtsunk gyertyát hamvainál, és emlékezzünk!
Legalább azok, akiknek van mire emlékezniük.
Nádor Rudolfné